Húsvét után is maradnak a városi korlátozások Balatonfüreden
A húsvéti hosszú hétvége előtt több balatoni település, többek között Balatonfüred is, szigorú rendeleteket hozott a járványügyi helyzet miatt.
Mint ahogy erről a CsodalatosBalaton.hu is beszámolt 2020. április 9. 12 órától a város közterületein több korlátozást is bevezettek, és fokozott rendőri jelenlétet kért az önkormányzat.
Mivel az intézkedések elérték a remélt hatást, és jelentősen csökkent Balatonfüreden a köztéri forgalom, alig volt mozgás a parti sétányokon is, ezért az önkormányzat úgy döntött: egyelőre fenntartja a korlátozásokat.
Továbbra is zárva tartanak a város 71-es főút alatti frekventált parkolói. Nem lehet megállni a Huray utcai-, a Borsos Miklós utcai-, az Esterházy- illetve a Kisfaludy strandi parkolókban illetve a Zákonyi úti mélygarázsban.
Tilos a behajtás a Jókai utcába, a Kerek templomtól a Süllő utcáig van zárva az út, ugyanez vonatkozik a Táncsics és a Szabadság utcákra is – ezekben az utcákban csak a célforgalom megengedett.
Zárva a város két nagy strandja az Esterházy és a Kisfaludy fürdő is – olvasható Balatonfüred honlapján.