December 3-án kinyit Balatonfüreden a műjégpálya

December 3-án újra kinyit Balatonfüred város népszerű műjégpályája. A Zákonyi-parkban, 900 négyzetméteres jégfelületen, a tavalyi árakon lehet majd korcsolyázni.

A tervek szerint egy miniszínpadot is felállítanak, különböző programokkal várják majd az érdeklődőket. Ha az időjárás engedi, azaz nem lesz tartósan 10 foknál melegebb, december 3-án megnyílik a műjégpálya, amelynek kialakítását már november közepén megkezdik a Zákonyi-parkban. A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén már lesz zene, működik majd büfé és korcsolyakölcsönző.

A műjégpálya minden nap 10-20 óra között lesz nyitva. A szolgáltatások árai változatlanok, azaz ezer forintba kerül egy felnőtt belépő, a diákok 700 forintért válthatnak jegyet, a füredi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi lakosok pedig ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak.

– Egy igazi közösségi tér létesült itt, ezt a funkciót szeretnénk tovább erősíteni. A tervek szerint a jégpálya mellett felállítunk egy miniszínpadot, itt különböző programok lesznek majd. Az adventi díszkivilágítást is szeretnénk látványosabbá tenni. Tavaly nagyon népszerűek voltak a gyerekek körében a korcsolyázást segítő pingvinfigurák, ezekből idén több lesz. Ha az időjárás nem szól közbe, egészen február végéig üzemeltetjük majd a műjégpályát – válaszolta kérdésünkre Holczer András, alpolgármester.

Az önkormányzat beruházásában tavaly létesült, 220 fő befogadására alkalmas szezonális műjégpályának az eső nem árt, viszont 10 fok felett a jég már károsodik, ezért a pálya működése részben függ az időjárástól.
A járványhelyzet miatt az egészségügyi szabályok betartása mellett idén várhatóan korlátozzák majd az egy időben a jégen tartózkodók létszámát.

HOTELEK.HU – foglalj szállást online 

 

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!