Balatonfüreden rendezik a nemzetközi környezetszépítő verseny díjátadóját

2020. szeptember 26-án Balatonfüreden derült majd ki, hogy melyek lesznek a jövő év legvirágosabb európai települései.

A következő évben Balatonfüreden tartják az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) nemzetközi környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét. A felkérést, illetve a megrendezés jogát jelképező zászlót az ausztriai Haus im Ennstalban, az idei díjátadón vehette át a város hivatalos delegációja.

A három napos rendezvény során bemutatták Balatonfüredet és a jövő évi füredi programtervet az Entente testületének, zsűrijének.

Balatonfüred átveszi a jövő évi rendezés jogát jelképező zászlót. Fotó © Virágos Magyarország

Az 1975-ben indult Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb környezetszépítő mozgalma, amely tizenkét ország 25 ezer települését, mintegy ötvenmillió embert képes évente elérni. A legjobbak közé csak 24 település kerül be, minden tagországból egy város és egy falu. Magyarország 1990-től, a közép-európai térségből elsőként vett részt az európai versenyben, eddig több arany és Európa-díj minősítést kapott.

Balatonfüred többször is megnyerte a Virágos Magyarországért versenyt, amelynek révén részt vehetett az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében is, ahol arany minősítést kapott.
Kiemelkedőnek találták a város zöld és virágos területeinek kialakítását, a parkok, fasorok állapotát, gondozottságát, a virágágyakban alkalmazott növények sokféleségét, harmóniáját. Példaértékűnek tartották az épített környezeti értékek megóvását és rekonstrukcióját a reformkori városrészen.

A nemzetközi siker óta mit sem változott a város hozzáállása, évente megrendezik a helyi virágosítási versenyt, annak érdekében, hogy a lakosok portáljai is egyre gondozottabbak legyenek, illetve nagy energiákat fektetnek a parkok és közterületek igényes kialakításába – olvasható Balatonfüred honlapján.

A hazánkat képviselő Nagykőrös és Csemő település elért eredményéről a CsodalatosMagyarorszag.hu oldalon olvashat.

Summary
Balatonfüreden rendezik a nemzetközi környezetszépítő verseny díjátadóját
Article Name
Balatonfüreden rendezik a nemzetközi környezetszépítő verseny díjátadóját
Description
2019. szeptember 28-án tartották Ausztriában az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét, melyen kihirdették a 2020-as díjátadó helyszínét is.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!