85 éve indult a viharjelzés a Balatonnál

Kezdetben 15 riasztó állomásból állt a balatoni viharjelző rendszer, és az égiháború közeledtét viharágyúkkal és árbócokra felhúzható viharjelző kosarakkal tudatták

Kormányzati döntés alapján, dr. Hille Alfréd légiforgalmi műszaki aligazgató, repülő ezredes előkészítő munkáját követően 1934. július 8-án kezdődött a viharjelzés a Balatonnál.

Dr. Hille Alfréd 1891. augusztus 14-én született Szegeden, diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz szakán szerezte. 1914-ben behívták katonának, az első ütközetben hadifogságba esett, s több mint 7 évet töltött Szibériában. Ott kezdett meteorológiával foglalkozni, majd 1922-ben hazakerülve meteorológus lett. Nevéhez kötődik a balatoni mellett a dunai viharjelző szolgálat.

A siófoki viharjelző állomás avatásakor 1934-ben vitorlásversenyt is rendeztek a hullámos, viharos Balatonban.

 

1934-től 1943-ig minden év nyárán működött a viharjelzés, majd a történelem vihara, a háború közbeszólt. 1951-ben indult újra, s már a Meteorológiai Intézet által kidolgozott rendszer működött. Sárga, piros jelzőrakéták, illetve a mólók végébe kihelyezett viharjelző kosarak jelezték a várható viharokat.

Hosszas kísérletezés után a kosaras módszert távvezérelt viharjelző lámpák váltották fel, melyek az 1988-as bevezetése óta ma is üzemelnek. Ezzel egyidőben a sárga- és piros jelzést felváltotta az 1. és 2. fokú viharjelzés fogalma.

Az 1. fokú viharjelzés, melyet a viharjelző lámpák percenkénti 45 felvillanása jelez, erős (40km/h és 60km/h közötti), a 2. fokú viharjelzés, melyet a lámpák percenkénti 90 felvillanása jelez, viharos (60km/h-t elérő, vagy azt meghaladó) várható szélre figyelmeztet.

2012-ben a Balatont a viharjelzések kiadásának szempontjából 3 medencére osztották (Keszthelytől a Badacsony-Fonyód szorosig tartó nyugati medencére, Fonyód és Tihany közötti középső medencére, valamint a Tihanyi-félszigettől keletre lévő keleti medencére), így csak a viharhoz valóban közeli területeken kell időlegesen korlátozni a vízen tartózkodást.

A Balatonon, a Velencei, a Tisza és a Fertő-tónál minden év április 1-jén indul a viharjelzés és október 31-ig tart.

 

illusztráció © nkh.gov.hu

2019-ben a Balaton körül harmincegy stabil, és 15 mobil, a kiemelt strandokon elhelyezett fényjelző végzi a viharjelzést, valamint Keszthely, Siófok és Szigliget térségében a Balatonban is működnek jelzőállomások.

A balatoni viharjelzésről részletesen ITT olvashatsz!

Summary
85 éve indult a viharjelzés a Balatonnál
Article Name
85 éve indult a viharjelzés a Balatonnál
Description
Balatoni viharjelzés – 1934. július 8-án, napra pontosan 85 éve kezdődött a balatoni viharjelzés Hille Alfréd repülő ezredes, meteorológus kezdeményezésére.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!