150 millió forintból fejlesztik Balatonfüred strandjait

2017-ben indult az átfogó, több lépcsős strandfejlesztés a Balatonnál, idén az alapinfrastruktúra-fejlesztése a cél, elsősorban a vizesblokkok felújítása illetve a zöldterületek bővítése valósul meg.

Az MTÜ 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig Magyarország valamennyi szabadvízi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon. Első ütemben, a 2018-as strandszezonra a Balatonnál több mint 30 településen 55 fizetős strand újult meg, közel 2 milliárd forintos támogatással. A program folytatásaként 2019-ben országszerte 43 szabadstrand újulhatott meg. Ekkor 30 balatoni strand mellett a Dunakanyar és a Tisza-tavi szabadstrandok is lehetőséghez jutottak, több mint 4,4 milliárd forintnyi hazai forrásból.

2020-ban, a program keretében, 150 millió forint jut Balatonfüredre:

80 millióból fejlesztik a Széchenyi strandot, 70 millió forint jut az Esterházy és a Kisfaludy strandra.

Az Esterházy strandon 12 millió forintot költenek a vizesblokkok modernizálására, 17,5 millió forintból felújítják a vízbe vezető lépcsőket és új, egységes tájékoztató táblákat helyeznek ki. A Kisfaludy strandon 33 millió forintból újul meg a fürdő nyugati oldalán lévő vizesblokk és 8 millió forintot költenek új öltöző kabinok kialakítására. A munkálatok hamarosan elkezdődnek.

– Május végére szeretnénk végezni az összes felújítással. Úgy készülünk, hogy június elején, közepén kinyithatjuk a város strandjait. Optimista vagyok, mindenesetre felkészülünk, amint az országos helyzet lehetővé teszi, megfelelő színvonalon tudjuk fogadni majd a vendégeket – válaszolta a Balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a városi strandokat üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a napokban úgy fogalmazott: egyfajta óvatos optimizmust mutatnak a belföldi vendégek balatoni foglalásai. Az elmúlt egy hónapban több mint húszezer foglalást regisztráltak, ami persze elmarad a tavalyi év hasonló időszakához képest, de úgy tűnik, a belföldi turisták már készülnek a nyárra.

A turisztikai ügynökség számításai szerint a Balatonnál összesen 85 strand található, ebből 55 fizetős és 30 szabadstrand. A fejlesztési program célja, hogy európai szintű legyen valamennyi tóparti fürdő.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!