badacsony-new-york-borbemutato-boraszat-csodalatosbalaton.hu

Hogy kerül Badacsony New Yorkba?

Hetedik alkalommal kerül sor a rendezvényre, ezért azt gondoltuk, itt az ideje a megújulásnak” – mondta Váli Péter, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.

A nagy, borvidéki kóstoló marad a New York Palotán belül, de új helyszínen, a Róma teremben kerül megrendezésre, és a Badacsonyi Borvidék borászatai mellett újdonságképpen bemutatkoznak a desztináció települései, szálláshelyei, vendéglátóhelyei, programhelyszínei és egyéb szolgáltatói is.

Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül kapjanak választ tőlük. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi Borvidék hangulata.

Idén is mesterkurzusok színesítik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal!

14 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok és a kiállítók, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív borkóstoló, mindössze 6.900 Forintért. 
A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 7.900 Forintos áron.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra március 12-től lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!