Művészetek Völgye Fesztivál 2021

Kapolcs, Magyarország

30. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját 2021. július 23. és augusztus 1. között.

A könnyűzenei koncertek mellett még nagyobb hangsúlyt kapnak az irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programok, valamint az előző évek sikerén felbuzdulva még több biciklis és gyalogos túra indul.

A Művészetek Völgye volt az ország első összművészeti fesztiválja, mára pedig a legnagyobbá nőtte ki magát. A Völgyben harmincöt programhelyszín van színházzal, irodalommal, koncertekkel, újcirkusszal, kiállításokkal. A Balaton-felvidék három települése adja az alapokat, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. A helyi lakosok motorjai és mozgatórugói az eseményeknek, a természet csodás díszlet és az épületek, intézmények is átalakulnak a fesztivál ideje alatt. Koncerthelyszín lesz az óvoda udvarból, galéria a tűzoltószertárból és a buszmegállóból, színház a közösségi házból, hangversenyterem a templomokból. Minden helyszínen más hangulat és program várja a Völgylakókat, felfedezni mindezt igazi kincskeresés.

A fesztivál titka a sokszínűség, a közvetlen hangulat, a gyönyörű környezet  és a művészetek erős és mégis természetes jelenléte. A Völgy összeköti a generációkat, a művészeti ágakat, a várost a vidékkel, a profikat a kezdőkkel, a művészeket a közönséggel, a hagyományokat a legújabb fejlesztésekkel. A Völgylakók nem csak előadásokat, koncerteket láthatnak, hanem megismerhetik a kedvenc hazai művészeik lelkét és emberi arcát, hisz itt tíz napon át ők is együtt élnek a helyiekkel, együtt pezsegnek a látogatókkal. A Völgyben picit megáll az idő, külön világ teremtődik, ahol a művészet és az emberi kapcsolatok kerülnek főszerepbe, ahol ki lehet szakadni a hétköznapokból, egy óriás közösség részévé válni, megérezni a szabadság adta lehetőségeket és a művészetek erejét. Körül-belül kétszázezer látogató érkezik évről évre, és a nagy szám ellenére mindenki egy meghitt közösségi élménnyel feltöltve térhet haza.

Kapolcs, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!