keszthely-zsinagoga-petho-goldmark-haz-setaloutca-muemlek-csodalatosbalaton.hu

Egy közösség múltja – zsidó emlékek Keszthelyen

Keszthely, Fő tér, Magyarország

Városnéző sétán ismerhetjük meg a keszthelyi zsidó emlékeket a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében 2019. október 20-án.

A Balatoni Múzeum évről évre megrendezi a városismereti programot, melynek keretében az egykori keszthelyi zsidósághoz köthető épített örökség felfedezése, megismertetése a cél.

2019-ben tematikus programot terveznek, hiszen a Keszthelyen megtalált jelentős éremlelet meghatározó. A gyűjtemény egy zsidó családhoz kapcsolható.

A keszthelyi zsidó hitközség vezetője megmutatja a zsinagóga eldugott épületét kívül és belül, valamint a biblia kertet. A program második felében az ugyancsak kevéssé ismert helyen található zsidó temetőbe sétálnak el az érdeklődők, ahol a hitközségi elnök mesél a temető érdekes sírköveiről, a temetkezési szokásokról. A közösség múltjába való betekintéssel Keszthely múltjából is többet megtudhat az érdeklődő.

14.30 órakor Találkozó Keszthely fő terén a Festetics szobor előtt, séta együtt a zsinagógához.
16.00 órakor Találkozó Keszthely Festetics kastély főbejáratánál, séta együtt a zsidó temetőhöz.

Regisztráció szükséges!

Keszthely, Fő tér, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!