Különleges, szabadtéri operettestet rendeznek a Festetics-kastély parkjában

Az előadások 21 órakor kezdődnek a park belső udvarában.

A Helikon Kastélymúzeum nem maradhat nyári színházi előadások nélkül – mondta Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója a 2020. augusztus 14-én, Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett még Kiss B. Atilla, a Fővárosi Operettszínház főigazgatója, Szendy Szilvi, a Fővárosi Operettszínház szubrettje és Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.

Balról: Pálinkás Róbert, Szabó László, Szendy Szilvi és Kiss B. Atilla. Fotó © Csodálatos Balaton

Idén a pandémia helyzet miatt nem tudtuk megrendezni a hagyományos nyári színházi előadásokat a kastélyparkban. A Magyar Teátrumi Társaság azonban segítségünkre sietett, s bár rövidebb időszakra, mindössze két estére, de 2020-ban is lesz szabadtéri színház a kastélyparkban – emelte ki Pálinkás Róbert, aki hozzátette: ez egy jó kezdete egy hosszú, közös munkának, együttműködésnek.

Az előadások helyszíne a kastélypark belső udvara lesz. Esőnap: 2020. augusztus 24.

Keszthely, a musical

Augusztus 22-én este 21 órától egy egyszeri és megismételhetetlen musical improvizáció várja a nézőket, amelynek nem csak a hátterét adja impozáns díszletként a kastély, de a témáját is a város, a Festetics-család és az épület izgalmas történeteiből alkotják meg a színpadon. Szente Vajk rendező a szólisták, Peller Anna, Polyák Lilla, Csonka András és Kocsis Dénes improvizációira éppúgy épít, mint a nézők ötleteire, miközben felcsendülnek a világ legismertebb musical slagerei.

Szabadság és szerelem a keszthelyi kastélyban

Augusztus 23-án Szabadság, szerelem – festői operettest a Festetics kastélykertben címmel a Budapesti Operettszínház ad fergeteges gálaműsort. Világhírű operett-szerzők dalai szólalnak meg a Festetics-kastély romantikus környezetében neves szólisták közreműködésével. Színpadra lép Fischl Mónika, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Kiss Diána, Lévai Enikő, Vadász Zsolt, Laki Péter és Ninh Duc Hoang Long, valamint az Operettszínház Balettkara.

Jegyek már megvásárolhatóak a múzeum jegypénztáraiban, illetve online.

A Helikon Kastélymúzeum kiemelten figyel a járványügyi előírások betartására: az előadásokat nagy, nyitott térben, megfelelő távolságra elhelyezett székeken élvezhetik a látogatók.

Nézd ÉLŐben a keszthelyi Festetics-kastélyt az egyik balatoni webkameránkon

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!