A Balatoni Régió Közbiztonságáért díj 2017. évi kitüntetettjei

fotó © Polyák Attila

A Somogy, Veszprém és Zala megyék közgyűlése által 2003-ban alapított kitüntetés azoknak, adományozható, akik az idegenforgalmi szezonban kiemelkedő munkát végeznek a fürdőzők, a vízi sporteszközök használóinak, a vitorlásversenyek és egyéb vízi rendezvények részvevőinek biztonsága érdekében.


Dr. Túros András úr, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke felterjesztésére és dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy úr, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ajánlásával a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2017-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Horváth Róbert úr, a Zala megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Horváth Róbert

1959-ben születet Zalaegerszegen. A Nagylengyeli Polgárőr Egyesületnek 1997-ben lett a tagja. Egy évvel később választották meg a Zala Megyei Polgárőr Szövetség titkárának, majd 2010 februárjától a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. Sokrétű ismereteit az OPSZ Ifjúsági, Sport és Karitatív alelnökeként is kamatoztatja. Megyei elnöksége során kiemelt figyelmet fordít a Balaton-parti települések jó közbiztonságának megőrzésére. Kiemelten támogatja a Balaton-parti egyesületek működését, technikai eszközökkel való ellátottságát. Ennek részeként rendszeresen támogatja a Gyenesdiáson megvalósuló „Vendég polgárőr” programot. Ebben a programban 2017. évben 792 fő polgárőr vett részt, akik 9504 közterületi szolgálati órát teljesítettek. Támogatásával vált lehetségessé idegenforgalmi idényben Keszthelyen a 24 órás polgárőr szolgálat is. Az idegenforgalmi idényben intézi a Balaton-parti települések rendezvényeinek polgárőr biztosítását, illetve az olyan nagyobb rendezvényeket, amelyek több Balaton-parti települést is érintenek. Rendszeresen részt vesz a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkájában. 2017. évben a BKKB polgárőr részének házigazdája volt, ő irányította a Balaton-parti megyék balatoni polgárőr egyesületeinek közös tevékenységét. Mint az OPSZ ifjúságért is felelős alelnöke 2012 óta szervezi az Országos Polgárőr Ifjúsági Tábort Gyenesdiáson. Itt a fiatal polgárőrök bűnmegelőzési, segélynyújtási, honvédelmi, baleset-megelőzési ismereteket sajátítanak el, önvédelmi képzésben részesülnek. A tábor 2016 óta évi két korcsoportos turnusban kerül megszervezésre, ahol a 14-18, illetve 18-30 év közötti fiatalok vesznek részt.

A megye rendőri vezetése, az irányításával dogozó polgárőrök is megbízható, következetes és lelkiismeretes vezetőnek tartják. Önkéntesen, térítés és ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenysége, személyes aktivitása és szakmai hozzáértése, a mindennapok során tanúsított helytállása példaértékű.


Dr. Vörös Péter úr, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója felterjesztésére és Böröcz István úr, a Balatonfüredi Yacht Club igazgatója ajánlására, továbbá Bagyó Sándor úr, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke felterjesztésére és a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségének határozata szerinti ajánlással a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2017-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Nátrán Albin úr, az OMSZ Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezető mentőtisztje.

Nátrán Albin

Várpalotán született 1970.-ben. Az Országos Mentőszolgálat kötelékében 1987 óta teljesít szolgálatot. A megye több mentőállomásán dolgozott előbb mentőápolói, majd mentőtiszti munkakörben. 1997-től a megyei mentésirányítás szolgálatvezetője. 2006-tól 2016-ig látta el a Veszprém megyei mentésirányító csoport vezetői pozícióját. 2016. július 1.-től Veszprém megyei vezető mentőtiszt. Mind irányítócsoport vezetői, mind megyei vezetői mentőtiszti beosztásában számos éles és gyakorlati helyzetben járult hozzá Veszprém Megye védelméhez irányítói, vezetői tevékenységével. Példamutató személyiség munkahelyén és lakóhelyén egyaránt. Vezető társaival és a dolgozókkal jó szakmai kapcsolatot ápol. Munkáját nagy odaadással és kiváló szakmaisággal végzi, kifogás munkájával kapcsolatban soha nem merült fel. A mentőmunka iránt érzett elhivatottságát igyekszik átadni a megye kollektívája részére is. 2010-től bekapcsolódott a vízimentők sürgősségi betegellátási feladatainak ellátásába is. A VMSZ munkatársaival együtt a vízen és a vízparton is számos ellátásba vett részt. Szabadidejében is az életmentés az egyik meghatározó célja. Részvételével a vízi rendezvények egészségügyi ellátása kiemelkedő színvonalú. A Balatonon rendezett nemzetközi vitorlás versenyek, valamint a Kékszalag verseny biztosításában évek óta odaadódóan vesz részt. 2011. óta az oktatás-, képzés-, továbbképzés és kompetencia fejlesztés számos programjában vesz részt oktatóként úgy az egyes szervezetek, mint a megye-, a Balaton- és a régió igényei szerint. A FINA 2017 Világbajnokságon nyújtott kiemelkedő szervezői és irányítói tevékenységéért Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, Veszprém Megye rendőrfőkapitánya emlékplakettet adományozott részére. Ez utóbbi rendezvény kapcsán a társszervezetekkel való együttműködés példás kialakításáért merült fel több szervezet irányából Nátrán Albin személye, amely teljes mértékben harmonizál e díj szellemiségével.


Pungor János rendőr ezredes úr, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese felterjesztésére, Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok úr, Somogy Megye volt rendőr-főkapitánya ajánlásával, továbbá Holczhauser András úr, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára javaslatára a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2017-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Verb István rendőr őrnagy úr, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Víziközlekedési Osztályának osztályvezetője.

Verb István

Díjazottunk 1968-ban született Lengyeltótiban. 1991. augusztus 1.-től teljesít hivatásos rendőri szolgálatot. Kezdetekben a Siófoki Rendőrkapitányság Balatonlellei Rendőrőrsének járőre. 1997. szeptember 1.-vel kerül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Fonyódi Vízirendészeti Rendőrőrs állományába, hajóvezetőnek. 2002.-től megbízott őrsparancsnok, majd a Rendőrtiszti Főiskola elvégzését követően 2007.-től kinevezett őrsparancsnok. 2010. júniusától a BVRK Igazgatásrendészeti Osztályvezetői feladatait látta el. 2012. december 28-tól a BVRK Víziközlekedési Osztály vezetőjének kerül kinevezésre, amely beosztást ma is nagyon magas szinten látja el. Nevéhez korábban hajóvezetőként és a végrehajtásban mai napig is résztvevő víziközlekedési osztályvezetőként sok sikeres életmentés, eszközmentés (vízijárművek, fürdőeszközök) fűződik. A magas szintű szakmai tevékenysége során kialakult nyugodt, határozott, kiegyensúlyozott, udvarias intézkedési kultúráját közvetlenül kamatoztatja a vízirendészeti munka során. Tevékenységével vezetői, munkatársai, lakókörnyezete elégedett, hiszen segítőkész, jól kommunikál, és a szakszerű határozottság mellett az ügyfélbarát ügyintézés jellemzi. Jogi-szakmai ismereteinek továbbfejlesztésére önképzés keretében is törekszik, valamint a Balatonhoz a vízhez, és a hajózáshoz kötődő általános műveltségét folyamatosan emeli.

Előkészítette a Balatonfüred előtti vízterületen megrendezett FINA VB és FINA MASTERS VB vízirendészeti biztosítását, és nagyon komoly szerepe volt a rendezvény sikerében, és a kockázatok lehetséges elkerülésében. A BVRK az Ő kiváló szakmai munkájának is köszönheti, hogy a FINA VB vízirendészeti biztosítása során számos gratulációt, pozitív szakmai visszajelzést kapott. Ezen túl a Balaton-átúszás a Kékszalag és más kiemelt vízirendezvények biztosításában vesz részt, mint közvetlen irányító parancsnok, valamint szervezi és vezényeli a rendőrőrsök szolgálatát. Személye garancia a mindenki számára elfogadható együttélés Közép-Európa legnagyobb – és talán legbiztonságosabb – taván.


(A díjakat 15. alkalommal adjuk ki, a mai díjazottakkal együtt eddig 46 érdemes személyt díjaztunk.)

Siófok, 2017. december 8.

Jamrik Péter sk.
közbiztonsági tanácsos
a BFT Közbiztonsági Testület elnöke

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!