Balatoni Bor- és Halünnep Balatonfüreden

Pénteken kezdődik Balatonfüreden a Balatoni Bor- és Halünnep, amelyen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat. A hétfőig tartó fesztiválon fellép a Sebő együttes és Huzella Péter is.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni szezonnyitó fesztiválon, amely idén tizenötödik alkalommal várja a látogatókat, a balatoni halételek mellett 13 pincészet borait lehet majd kóstolni, és nyolc koncertet hallhatnak az érdeklődők.

Hozzátette: a balatoni borok mellett idén a Pannonhalmi Borvidék kínálatával találkozhatnak a látogatók. A borbemutatót és borvásárt a hagyományos helyszínen, a Tagore sétányon rendezik meg. A megnyitón a Balatonfüredi Néptánc Együttes lép fel, este pedig Tátrai Tibor, Babos Gyula és László Attila Gitár Triója ad koncertet.

Szombaton a Lánchíd Rádió élő műsort közvetít a Tagore sétányról, a Blaha Lujza Étterem teraszán pedig a Heti Válasz című folyóirat közönségtalálkozóját tartják, és bemutatják a Magyar Konyha című magazin legújabb számát is. Kora este Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertjét, majd a Kisfaludy Színház Sóska, sültkrumpli című előadását láthatják a nézők. Az estet a dzsessz-, pop- és világzenét játszó Pankastic együttes zárja.

A családoké és a gyermekeké a főszerep a fesztivál harmadik napján: fellép a Cimbora együttes, Huzella Péter és a Sebő együttes is.

A rendezvény zárónapján pünkösdi kézműves foglalkozás lesz a Vaszary Galériában, fellép a modern bordalokat játszó Vivat Bacchus és a Füred Dixieland Band.

Paloznak pünkösdi hangversennyel, Tihany kézműves játszóházzal és könnyűzenei koncertekkel csatlakozik a fesztiválhoz – fűzte hozzá a szervező.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!