Balatonfüredi Borhetek egy héttel később

fotó © Sebestyén Blanka

A vizes világbajnokság illetve a szenior verseny miatt néhány városi rendezvény időpontja megváltozik. A Borhetek például a szokásosnál egy héttel később kezdődik.

Mint arról korábban már beszámoltunk, július 15-21. között zajlanak a vizes világbajnokság versenyei a városban, majd augusztus 10-12. között rendezik meg a FINA Master Világbajnokságot. Mindkét esemény a várakozások szerint több ezer vendéget vonz Balatonfüredre. Júniusban alakítják ki az 1500 férőhelyes, a Balaton vizére létesítendő mobil lelátót. A rózsa kerttől egészen a fastégig nyúló lelátót azért teszik a vízre, hogy tehermentesítsék, a Tagore sétányt illetve a közönség minél közelebbről nézhesse a versenyeket.

De így is a sétányon kapnak helyet a versenyt kiszolgáló pavilonok, konténerek, így a Tagore sétány június közepétől részlegesen le lesz zárva, az ideiglenes létesítményeket a szenior versenyek után bontják csak el. Az említett időszakra eső rendezvények ebben az évben ezért módosulnak.

Június 2-5. között rendezik meg a Balatoni Hal és Borünnepet, a július 6-9. között zajló Kékszalag verseny díjkiosztója pedig a sétány helyett várhatóan a Gyógy téren lesz.

Az évek óta jellemzően augusztus első hétvégéjén kezdődő Borhetek a szokásosnál egy héttel később kezdődik idén, augusztus 13. – szeptember 3. között települnek ki a borászok a sétányra.

A rendezvény népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, évente átlagban 160 ezren keresik fel a fesztivált, így a későbbi kezdés ellenére marad három hetes a rendezvény.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!