Elképesztő drónvideón Szigliget és a Balaton Vára

Két különböző drónnal rögzítették a képkockákat, melyek eddig soha nem látott nézőpontból mutatják be a szigligeti várat.

Szerző:Csodálatos Balaton

fotó © Varga Norbert

Szigliget neve valószínűleg ismerősen cseng szinte mindenkinek, de a többség még soha nem járt ott.

Varga Norbert drónvideói közül már többet bemutattunk, most Szigligeten járt, és ismét hatalmasat alkotott.


A tatárjárás után IV. Béla a Balaton egyik szigetét (Szigligetet) a pannonhalmi apátságnak adta, hogy ott kővárat építsen. Favus apát két év alatt fel is építette a várat (1260-62), amely annyira megtetszett a királynak, hogy az 1262-ben a nyitrai Debréte a somogyi Alma és a zalai Bak birtokokért elcserélte. Ettől kezdve, mint királyi várat a Pok nemzetséghez tartozó Mórichidai családra bízta. 1300-ban kezdett a vár alatt,a mai falu helyén egy új település kialakulni, melyet a XV. század elején Újfalunak vagy Szigligetnek neveznek. A Móriczhidai család ezután még mintegy száz évig birtokos Szigligeten, és feltehetően ebben az időben kerülhetett sor a vár jelentősebb bővítésére.”

A száraz történelmi adatok helyett beszéljenek a légi felvételek.

Két különböző drónnal rögzítettem a képkockákat, melyek eddig soha nem látott nézőpontból mutatják be a szigligeti várat. Tarts velünk, repüljünk együtt vissza a múltba, lessük együtt a törököket az ágyúk mögül. – mondja Norbi.

Felvételek: Varga Norbert
Vágta és készítette: Kozmor “Törpe” Tamás

Ámulunk és bámulunk a VIDEÓN, nézzétek sok szeretettel:

Látnivalók

Toplisták

Toplisták