Szebb lesz a strand Balatonkenesén

Én itt születtem, én csak ezt tudom dicsérni. Mindenki a sajátját dicséri, de csak azért, mert még nem volt Balatonkenesén – mondja mosolyogva Tömör István polgármester, aki büszke településére.

Úgy véli, az idén megvalósuló beruházások – különösen a vízi játszótér – a kenesei strandok keresettségét is tovább növelik majd.


– Ha eljön az ember a strandra, mit szeretne csinálni? Egy része lefekszik, napozik, olvas, a másik része pedig szeretné aktívan eltölteni az idejét, és akkor vízibiciklizik, fejest ugrik, ám egyéb szórakoztató, szabadidős eszközöket is szívesen kipróbálna. Innen az ötlet, hogy jó lenne egy felfújható elemekből épült vízi játszóteret létrehozni, amelyet a gyerekek, az ifjúság és a szülők is ki tudnak használni – mondta el Tömör István polgármester.

A Vak Bottyán-strandra megálmodott új vízi játszótér 35 millió forintos állami pályázati forrásból valósul meg.

– Természetesen felnőttek is kipróbálhatják. Állítólag tartósabb lenne, ha csak a kisgyermekek használnák, de akkor a közönség nyolcvan százalékát kirekesztenénk az élményből, ezt pedig nem szeretnénk.

Ottjártunkkor épp a szabadtéri zuhanyzót alakítják át.

– Tavaly már üzemelt, csak előfordult, hogy túl sokáig folyt a víz, a körülötte lévő füves területet pedig hamar kitaposták, ami így besarasodott. Most ezt is le térkövezik, hogy kulturáltabb legyen a zuhany környezete – mutat a polgármester a strandon dolgozó munkások felé, majd kitér az egyéb felújítási munkálatokra. – Ilyenkor hozzuk helyre a téli károkat, a fölfagyásokat, a strand járdáinak megsüllyedését, a főépület beázását, de megpróbáljuk szebbé tenni a füvet is, virágokat ültetünk. Minden évben változó, mekkora hányadát teszi ki strandfelújítás a teljes városi felújításokra költött költségeknek, jelenleg néhány százalékról beszélhetünk. Terveink szerint június elejére minden elkészül.

A Bezerédi strandon még több beruházás valósul meg 2017 nyarán, igazán látogatóbaráttá téve a környezetet: ivókutat, szelektív hulladékgyűjtőket, értékmegőrzőket, játszóteret, valamint árnyékoló vitorlákat telepítenek a területre. Emellett defibrillátort és egy hidraulikus vízbe emelőt is létesítenek az ottani strandon, ami a mozgáskorlátozottak vízbe jutását segíti elő. A beruházásokat szintén állami támogatással mintegy 15,8 millió forint értékben valósítják meg.

A kérdésre, mitől különlegesek a kenesei strandok, a polgármester elmondta, nemcsak a vízpart, de egész Balatonkenese szép, megéri itt időt eltölteni.

Azt tanácsolom, hogy aki idelátogat, ne csak a strandra jöjjön, hanem nézzen körül a városban is, menjen fel a Soós hegyre, nézzen be a vendéglátóhelyekre, és érezze jól magát nálunk.

A város és a Balaton szeretetéről szól majd a Vak Bottyán-strandon készülő köztéri dekoráció is, melyből a szív alakú, letérkövezett alap már elkészült. A későbbiekben erre kerül majd a már elkészült, vörös gránitból faragott szív.

– Ezt virágokkal vesszük körül és itt fogjuk elhelyezni még a kétszemélyes házasulandók padját, illetve egy kovácsoltvas lakatfalat is, hogy a szerelmesek emléket állíthassanak az itt töltött időnek. Úgy vélem, ez a hely az esküvő- és szerelmespár-fotózásokon is jelentős szereppel fog bírni, és szép emlékeket hagy majd az idelátogatókban.

Leitner Vera veol.hu 

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!