Jól teljesítettek a Siófoki rendőrök 2016-ban

 fotó © BALATON.travel

Siófok város képviselő-testülete elfogadta a Siófoki Rendőrkapitányság és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság éves beszámolóját.

Kasznár Gyula r. alezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője, valamint Horváth László r. ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője 2017. április 27-én számolt be Siófok város képviselő-testülete előtt a város 2016. évi közbiztonsági helyzetéről, valamint a vízirendészeti tevékenységről.

A szárazföldi kapitányság vezetője elmondta, hogy folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozáseredményesség.  A kapitányság eredményességénél kiemelte – amelyhez egyéb más mellett hozzájárultak – a szakgimnazisták, főiskolás hallgatók is az idegenforgalmi szezonban.

A nyári, hétvégéken a rendőri szolgálatok átszervezésével közel 50 rendőr teljesített szolgálatot csak Siófok városában, ezzel is szavatolva a közbiztonságot, növelve a városba érkezők szubjektív biztonságérzetét.

A Petőfi-sétányon – a helyi önkormányzattal közösen – kialakított komplex rendszer is meghozta a hozzáfűzött reményeket.

Horváth László r. ezredes, a vízi rendőrkapitányság vezetője írásos beszámolóját kiegészítette azzal, hogy a vízirendőrök – vízbiztonságot biztosítva – a nyári szezont követően – a jégen tartózkodás szabályait betartatva – intenzíven részt vettek a szárazföldi tevékenységben, amellyel hozzájárultak a Balaton-parti rendőrkapitányságok illetékességi területéhez tartozó települések közbiztonsági helyzetének szavatolásához. Továbbá elmondta, hogy a vízirendészet felkészült a 2017-es nyári szezonban a Balaton vízfelületén megrendezésre kerülő rendezvények biztosítására.

A beszámolón Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányok beszámolóit és megköszönte az együttműködők támogatását, remélve azt, hogy az előttük álló nyári szezonban ezen együttműködés tovább folytatódik.

A jelenlévő képviselők 8-8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadták a beszámolókat. A város polgármestere, dr. Lengyel Róbert megköszönte a siófoki rendőrök munkáját, valamint kiemelte a vízirendőrök szezonon kívüli szárazföldi tevékenységét. – írja a police.hu

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!