Révfülöp – télen is nyitva tartó helyei, turisztikai információi

fotó © Kayser Apartman Révfülöp

“KÉKSÁL” néven létrehoztuk a Téli Balatonkerülő Vitorlázást, és elsőként megkerültük a Balatont 17 óra 57 perc alatt február 3-án.

A Balatonkerülő vitorlázással felhívtuk az egész ország figyelmét arra, hogy télen is van élet, és lehet programokat szervezni a Csodálatos Balatonon. Azt ígértük, hogy bemutatjuk az összes Balaton-parti települést és a nyitva tartó szolgáltatókat INGYENESEN, íme az első:

Révfülöp bemutatása:

A Balaton északi partján a 274 m magas Fülöp-hegy lábánál csodálatosan szép természeti környezetben található ez a község.

Tőle északra a Káli-medence vidéke kezdődik, délre pedig az alig 5,2 km távolságra található túlpartot fedezhetjük fel, ahová minden évben rendszeresen július végén amatőr és profi versenyzők úsznak a Balaton-átúszás verseny alkalmából.

Balatoni Boros térképre Révfülöp

A szőlő és a bor mindig is része volt az itt élő népek életének. Szorosan összefonódott mindennapi életükkel, munkájukkal, ünnepeikkel, gyászukkal. Ezen a vidéken különösen szembetűnő, hogy e nemes kultúrnövény mennyire tájalkotó és kultúraformáló elem is egyben. A 2009-ben megnyíló Pincemúzeumban szőlőművelés és a borkészítés történeti emlékeivel ismerkedhet meg az érdeklődő vendégsereg.

Révfülöp koraközépkori révátkelőjét már a XI. században megemlítik a levéltári források, mai neve is az ősi révhajózásból és a Fülöp személynévből keletkezett. Községünk több történelmi emlékkel, védett műemlékekkel is rendelkezik. A XIII. századi templomrom a vasútállomással szemben található. Az egyhajós, síkfödémes román stílusú templomot valószínűleg a helyben jelentős birtokokkal rendelkező tihanyi apátság építtette.

Az Ecséri (puszta) templomrom a 71. számú főútvonal közelében található. A háromhajós, előcsarnokkal, sekrestyével épített egykori templom szép emléke a Balaton-felvidéki Árpád-kori magyar építészetnek.

A természeti látnivalók közül a Fülöp-hegyről kibontakozó balatoni panorámát említjük elsőként, amelynek szemkápráztató hatásáról a világot járt neves földrajztudós, Cholnoky Jenő véleményét idézzük.”…a Fülöp-hegyről nyílik a világ egyik legszebb tája, ahol a széles víztükör találkozik a vulkáni kúpok sokaságával.”

A magyar államalapítás ezeréves évfordulójának emlékeként itt a Fülöp-hegyen épült meg 2001-ben a vörös kőből emelt impozáns Millenniumi kilátó.

Kevés múzeum , vagy kiállítóhely dicsekedhet Balaton- vízparti épülettel, Révfülöp igen! Honismereti Gyűjteményünk létrejötte a – sajtóban “kultúrkincsek milliomosa” jelzővel dicsért – Benke László egykori iskolaigazgató tevékenységének köszönhető. Szomszédságában, a Tóparti Galériában nyaranta kéthetes váltásokkal nyílik kiállítás a Tóparti Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretein belül.

A Szigeti strand mellett végig a Balaton partvonalán terül el az Európa sétány. Kellemes kikapcsolódást nyújt a kihelyezett padokon vagy akár a füvön heverészve a Balaton ezer arcát figyelgetni. A horgászoknak is kedvelt helye a sétány vörös kővel kirakott parti része.

2010-ben felújításra került a Rózsakert, ahol kellemes sétát lehet tenni fiatalnak és idősnek egyaránt, miközben a Balaton színeiben gyönyörködhet minden korosztály. A legifjabbak örömmel vették birtokukba a megújult fa játékokkal felszerelt játszóteret. Sétánk közben megtekinthetjük a Czigány Károly emlékművet, a hajókikötő – egykori kaszinó épülete előtt álló Révész szobrot. Szomjunkat Raffay Béla szobrászművész „Békakirály” bronz ivókútjánál olthatjuk. Kültéri rendezvényeink idén új otthont kapnak, nyárra átadásra kerül a szabadtéri színpadunk.


Eitner Csongor a révfülöpi Tourinform iroda vezetője az alábbi válaszokat adta kérdéseinkre:

Miben látja a Balaton mint turisztikai desztináció téli vonzerejét?

Eitner Csongor: A Balaton téli vonzereje elsősorban az időjárás függvénye, hiszen számtalan téli sportnak ad otthont, kiegészülve a már elengedhetetlen szolgáltatásokkal, mint tea, forraltbor, sültgesztenye, melyekhez kapcsolódhat különböző sporteszközök (korcsolya, szánkó, fakutya) bérlése. Sajnos az időjárás egyre ritkábban teszi lehetővé a téli sportok űzését, ilyenkor különböző főző és sütőversenyekkel csalogathatjuk az ide látogatókat. Az elmúlt években újra virágkorát éli a disznóvágás.

Milyen aktivitásokat végez az önkormányzat a téli turizmus népszerüsítése érdekében?

Eitner Csongor: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata minden év december 20-a körül megszervezi a „Mindenki Karácsonya” elnevezésű rendezvényt, amely egyre több turistát vonz. A kulturális műsort követően teával, forralt borral várjuk vendégeinket. Szilveszter éjjelén a polgármesteri köszöntő után csülkös lencsegulyással és pezsgővel várjuk vendégeinket, a mulatság hajnalig is eltart. Február elején 11. ízben kerül megrendezésre a „Révfülöpi Rianás”, amely a helyi lakosokon kívül az ide látogatók számára is vonzó esemény. (Délután sütemény sütő versennyel kezdődik,  forraltbor főző versennyel folyatódik, amelyen 10-12 csapat vesz részt általában.) Február végén kerül megrendezésre a „Révfülöpi Téli Esték” kulturális előadássorozatunk, amely egy hétig tart. Az idén 25. alkalommal zajló programokra országosan ismert előadókat hívunk. A rendezvénysorozat bállal zárul. Szintén február végén- március elején rendezzük a Nagyközségi Borversenyt, amelyen a helyi termelőkön kívül környékbeli gazdák méretik meg boraikat. Mivel a rendezvényen a jelenlévők is értékelhetik a borokat, nyaralótulajdonosok, illetve a településhez kötődök is szép számmal érkeznek és bírálják a 45-50 mintát.

A 2018-as szezonra milyen újításokkal, fejlesztésekkel készül az önkormányzat?

Eitner Csongor: A 2018-as évre számos új beruházással várjuk kedves vendégeinket. A legfontosabb, hogy egy új szabadtéri színpad épült, részben fedett nézőtérrel, fedett színpaddal, új öltözőépülettel.

Községünkben működik az északi part egyik legnépszerűbb campingje, amely elé idén egy új termelői piacot épít az önkormányzat, amely mind a nyaraló (csak a campingben kb 2000 vendég) mind a helyi lakosság igényeit is minden bizonnyal ki fogja szolgálni. Idén is folytatjuk községünk 2 strandjának fejlesztését. Új öntözőberendezés kerül kiépítésre. Folytatódnak a vízi és szárazföldi játékok bővítései. Tervben van továbbá egy gyermekpancsoló létrehozása is.

Révfülöp Egész évben nyitvatartó éttermei, szállásai:

A lista nem tartalmaz fizetett megjelenéseket, saját gyűjtésünk, amennyiben ismersz egész évben nyitva tartó helyet Révfülöpön kérjük küld el nekünk e-mailen az info@csodalatosbalaton.hu címre, és ingyenesen beillesztjük a cikkbe.

Tóth Vendéglő
Cím: Révfülöp, Kacsajtósi út 16.
Telefon: +36687464406
Mobil: +36309460344

Bisztro 71
Cím: Révfülöp, Füredi út 10.
Telefon: +3687463047
E-mail: bisztro71@gmail.com

Móló Cukrászda
Cím: Révfülöp, Halász utca 3.
Telefon: +36309274987

Cselling Udvarház
Cím: Révfülöp Hajnal utca 8.
Email: info@cselling.hu
Tel.: +36306042421

Hillside Apartments
Cím: Révfülöp, Ecseri dülő
Telefon: +36303003989
Email: info@hillsideapartmens.hu

Somogyi Vendégház
Cím: Révfülöp, Hajnal utca 9.
Telefon: +36305065073

Gyöngye Vendégház
Cím: Révfülöp, Kacsajtósi út 29.
Telefon: +36203283344

Villa Magdi Vendégház
Cím: Révfülöp, Káli út 61.
Telefonszám: +36303326624

Aqua Apartman
Cím: Révfülöp, Badacsonyi út 16.
Telefonszám: +3687434275

Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ
8253 Révfülöp, Füredi u. 1.
Telefon: +3687464107; +36207703829
E-mail: revfulop@lutheran.hu

Révfülöp településről további turisztikai információk a www.revfulop.hu oldalon, illetve a Tourinform irodában.


A KÉKSÁL téli Balatonkerülő vitorlázásra a fantasztikusan meleg ruházatunkat a Wellensteyn Hungary biztosította.

 

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!