Új tárlat nyílt a bakonybéli Pannon Csillagdában

fotó © MTI/Krizsán Csaba

A Hold- és a Mars-kutatásba is bepillantást nyerhetnek a látogatók azon a megújult kiállításon, amely a világűrben rejlő végtelen lehetőségeket érzékelteti.

A megújult, az űrkutatást bemutató kiállításon a 60-as években indult Hold-kutatás állomásain kívül a várhatón 2030-as években megvalósuló Marsra szállásig ránk váró kihívások is megismerhetők.

Ahogyan a kiállítás tablóképein is olvasható, az egyik legnagyobb kihívást a Mars és a Föld közötti mintegy 50 millió kilométeres távolság jelenti, vagyis majdnem 220 napot kellene az űrben tölteniük az utazóknak. További nehézséget jelent a Marson lévő kozmikus sugárzás is.

A tárlat érdekessége a Marsról származó meteoritszelet, valamint egy olyan mérleg, amely a Holdon és a Marson mérhető testsúlyt mutatja, amely töredéke a földi tömegnek.

Sárneczky Krisztián, a Pannon Csillagda szakmai vezetője beszélt arról is, hogy a kiállítás jól szemlélteti az 1960-as években nagyon kockázatosnak számító Holdkutatást, amelyet 1972-ben pénzhiány miatt állítottak le.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyét felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a manapság tapasztalható fényszennyezések miatt a csillagos égnek “rezervátumokra van szüksége”, szavai szerint egy ilyen, Európában is egyedülálló létesítmény a Pannon Csillagda is. Hozzátette: a csillagdát 2012-ben nyitották meg, azóta több mint 200 ezren látogattak oda.
Az intézmény jelentősen hozzájárul az ökoturisztikai létesítmények országosan is figyelemre méltó eredményeihez – hangsúlyozta az államtitkár.


A Pannon Csillagda következő programja:

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!