1,86 milliárd forintra pályáznak a balatoni strandok

fotó © Expedia

Parti sétányok, a napozók és a játszóterek újulhatnak meg még idén a balatoni strandokon. Negyvennégy település mintegy félszáz strandja pályázhat arra az 1,86 milliárd forintra, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség rendelkezésére áll.

A pályázatokat a Magyar Turisztikai Ügynökséghez lehet benyújtani április végéig. A forrásra a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban levő, fizetős strandok jelentkezhetnek, illetve a csak szabadstranddal rendelkező települések. Somogy balatoni településeinek többsége él ezzel a lehetőséggel. Az ügynökség nemcsak pályáztat, hanem az elképzelések megvalósításához szakmai támogatást is nyújt. Az egyeztetések már elkezdődtek a Balaton 44 önkormányzatával.

Siófokon már készülnek a szezonra

Füvet nyírnak, bokrokat és fákat metszenek a Siófoki Nagystrandon a Balaton-parti Kft. dolgozói. Már készülnek a szezonra, egyben előkészülnek a fejlesztésekre. – A nagystrand füves területén lesz egy óriási homokozó, de egy 12 méter hosszú kalózhajón is játszhatnak majd a gyerekek, amin csúszdázhatnak is – mutatta az egyik attrakció helyszínét a strandfejlesztési pályázatot készítő siófoki Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója Pintér Tamás. – Siófok Nagystrandjára az új játszótéren kívül egy kétszáz négyzetméteres negyven centi vízmélységű gyermekpancsolót is szeretnének. Ezeken kívül a másik két strandjukat is megújítanák, ott is korszerű játszóterek épülnének. A sóstói partra pedig egy nyolcszáz négyzetméteres napozóteraszt terveznek.

Siófok a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési kiírásából 80 millió forintra számít.

Ám nem csak Siófok, de a Balaton-parti önkormányzatok többsége nagy lehetőségnek tartja a pályázati lehetőséget.

Önerőből ugyanis nem tudnának ekkora fejlesztést megvalósítani. Zamárdi például 42 millió forintból újítaná meg a három kilométer hosszú szabadstrandját. – Sétányokat alakítanánk ki a parton és a vizesblokkokat is korszerűsítenénk – sorolta a megvalósítandó beruházásokat Csákovics Gyula Zamárdi polgármestere. – Több kültéri zuhanyzót is kihelyezünk. Tornapályát is építenénk, amely egész évben várja a családokat. Zamárdi a szabadstrandján olyan attrakciókat szeretne, amelyek a nyaralók komfortérzetét is növelik.
A Magyar Turisztikai Ügynökség céljai között szerepel, hogy a fejlesztésekkel a turisztikai vonzerőt növeljék, de a szezont is igyekeznek meghosszabbítani. A beruházásoknak egyébként még idén meg kell valósulniuk.

Balatonboglár is érintett a strandfejlesztésben

A Buborék élményfürdőbe tervezett víztisztító berendezés éves szinten is jelentős megtakarítást hozhat Balatonboglárnak, de több komfortot javító beruházást is szeretnének elvégezi a Platán strandon. Mészáros Miklós polgármester elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül érkező keretben 40 millió forintra pályáznak. A Platán-strandra használnák fel a támogatást, a strand területén fekvő Buborék fürdőhöz szeretnének egy víztisztító berendezést megépíteni. Ez mintegy 18 millió forintba kerülne, mely egy már meglévő kút vizét alakítja át ivóvíz minőségűre. A beruházás belátható időn belül meg is térül, hiszen így hosszú évekre le tudnak kapcsolódni a közműhálózatról, mely évente is több millió forint megtakarítást jelenthet a városnak. A 40 millió forintos keretből így még más komfortot javító fejlesztésekre is jut forrás a strandon. Mozgássérültek számára építenek zuhanyzót, felújítják a gyerekfoglalkoztatót, egy tágas családi öltözőfülkét alakítanak ki és új vízlépcsőket is szeretnének építeni. De szükség van a strand területén fekvő kedvelt kosárlabdapálya gumiborításának a megújítására is, így erre is fordítanának. És szintén gumiborítással tennék biztonságosabbá a gyermekek fürdőzését a Buborékfürdő területén.

Balatonboglar Strand BALATON.travel

A polgármester hozzátette: a legnagyobb beruházásaik is a strandokat célozzák. Egy csaknem 300 millió forintos projekt is elbírálás alatt van, s hamarosan az eredményhirdetés is megtörténik. Amennyiben sikeres lesz a Területi Operatív Programhoz kapcsolódó pályázatuk, még az idei évben elindulhat a tervezés.

Sétautakat szeretnének építeni, többek között a Platán strandon a Borudvarnál véget érő sétányt folytatnák a kikötőig. S a tervek szerint egy új büfésort is kialakítanának.

Sétautakat szeretnének építeni, többek között a Platán strandon a Borudvarnál véget érő sétányt folytatnák a kikötőig. S a tervek szerint egy új büfésort is kialakítanának. A komfortjavító beruházások között a város önerős fejlesztéseiben a turizmus, de a helyi lakók érdekeit is szem előtt tartják. Közel százmillió forint áll rendelkezésre a boglári költségvetésben a helyi lehetőségekre. Ebből a forrásból végzik el tavasszal a járdák felújítását is a Széchenyi utcában, a Wesselényi utcában és a Tulipán utcában, de a polgármester abban bízik, hogy a második félévben a Gyep utca felújítása is beleférhet még a büdzsébe. S az idei esztendőben kiírják a közbeszerzést is egy új ravatalozó megépítésére, melyre nagy szükség lenne a városban.

Programok vízen és táncparketten

Az idei esztendőben is gazdag programokkal várja a város a látogatóit. Mészáros Miklós polgármester elmondta: hagyományaikhoz híven igyekeznek tartani valamennyi megszokott eseményüket, s még a szezon kezdete előtt is több eseménynek ad otthont a város. Többek között kuriózum az a bál, amit évek óta megszerveznek a katolikus egyházközség tagjai húsvét hétfőnre, s amin rendszerint több százan vesznek részt. De a húsvétot követő szombaton, április 22-én lesz a Balaton Csavargőzös Műemlékhajó szezonnyitója, mely évek óta felújítva áll a Balaton-parton. Ami még a közeljövő programjait illeti, része lesz Balatonboglár a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupának is április 23.-29. között. A horgászverseny a Platán strandot érinti, s ennek kapcsán is sok látogatóra számítanak. írja a sonline.hu

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!