Tanuhegyek, fotó © Szenthe Zoltán

Az 1997-ben megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Balaton északi partján, 1–15 km szélességű sávban húzódik, területe mintegy 57.000 hektár.

6 korábbi tájvédelmi körzetet foglal magában: a Kis-Balatont, a Keszthelyi-hegységet, a Tapolcai-medencét, a Káli-medencét, a Pécselyi-medencét és a Tihanyi-félszigetet.

Életrehívásával megvalósult a magyar természetvédelem régi álma: a sokáig egymástól különálló védett területek összekapcsolásával létrejött a

Balaton-felvidék és a Kis-Balaton összefüggő területére kiterjedő védett ökológiai rendszer

Tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált.

A nemzeti parkot részben lefedő, illetve azon túlnyúló Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzésének lehetőségét hivatottak biztosítani.

Tihany

A Tihanyi-félsziget a Balaton nagy félszigete, mely annak északi partjáról Aszófő táján nyúlik be a tóba. Magyarország egyik legváltozatosabb, legattraktívabb tája, így itt hozták létre az első tájvédelmi körzetet. Közigazgatásilag a teljes félsziget Tihanyhoz tartozik.

A félsziget átlagosan 2 km széles, és túlnyomóan mocsaras földnyelv kapcsolja a szárazföldhöz, mely földnyelv csak 6 méterrel emelkedik a tó szintje fölé. Maga a félsziget 5 km hosszú és legnagyobb szélessége 3,5 km.

Partjait meredek dombsor alkotja, mely az egész félszigetet övezi és legmagasabb csúcsaiban (Csúcshegy 235 m, Óvár 214 m, Hármashegy 212 m) 120-130 méternyire emelkedik a Balaton szintje fölé.

Ezek a hegyek egy völgykatlant vesznek körbe, amelyet egy harántos emelkedés két mélyedésre oszt; egyik a Belső-tó (131 m) közvetlenül Tihany mellett, a másik a mocsarasKülső-tó (116 m).

A természeti értékek európai szintű elismerésére 2003-ban került sor: az Európa Tanács a védett természeti területek Európa Diplomáját adományozta a félszigetnek.

Európában egyedülálló képződmények a Tihanyi-félsziget hévforrás-kúpjai. A félsziget természeti értékei közül elsősorban a geológiai látnivalók, valamint a táj megkapóan változatos formái egész évben vonzzák a látogatókat.

A félsziget történeti emlékei is kimagaslóak. Az 1055-ben I. Endre király által alapított Bencés Apátság barokk-kori épület-együttese, a tufába mélyített altemplommal, amely az alapító király sírját is őrzi, szinte megkoronázza a festői fekvésű falut.

A Lóczy-gejzír tanösvény Tihany legérdekesebb természeti és kultúrtörténeti látnivalóit fűzi fel, köztük mintegy tucatnyi hévforráskúpot. A látogatók ismeretterjesztő táblák segítségével ismerhetik meg Tihany természeti értékeit.

Pécselyi-medence

A Tihanyi-félszigettől észak felé haladva gyorsan túljutunk a balatoni riviérát határoló hegyeken. Balatonfüredtől nyugatra több, egymástól is elkülönülő, jellegükben mégis hasonló kismedence: a Balatonszőlősi-, a Pécselyi-, a Vászolyi- és a Dörgicsei-medence és a Nivegy-völgy követi egymást.

Északon a 415 méteres Nagy-Gella, a Zádor-vár, a Hideg- és a Halom-hegy viszonylag magasra emelkedett rögsorozata választja el őket a Veszprém–Nagyvázsonyi-medencétől. Nyugatról pedig a különös nevű Nivegy-völggyel határosak. A kismedencéket övező hegyek, kiemel-kedések között kis belső hágókat, kőhátakat alkotott a természet. A változatos táj, népiesen szólva, hepehupás, dimbes-dombos felszínű.

Káli-medence

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legértékesebb gyöngyszeme a Káli-medence. Ez a vidék télen nyugodt, csendes, tavasszal ébred, nyáron nyüzsgõ, de igazán õsszel él. Az érõ szõlõ üzenete: közeledik a szüret. A csodálatos panorámás tájat a medence északi részén fekvõ Fekete-hegyrõl is remekül meg lehet figyelni.

A nagyra nõtt tölgyfák már körülzárták az Eötvös kilátót. A látóhatár déli szegélyérõl már megcsillannak a Balaton hullámai is.

A jellegzetes Balaton-felvidéki táj reprezentatív képviselőjét, a Káli-medencét, 1984-ben nyilvánították védetté.

Geológiai szempontból a medence a Balaton-felvidéken belül a legváltozatosabb tájegység, és országos viszonylatban is egyedülálló.

Badacsony, Tapolcai-medence, tanúhegyek

A Tapolcai-medence a Dunántúli-középhegység délnyugati részén elterülő földrajzi tájegység. Határai a Balaton-felvidék, a Keszthelyi-fennsík, a Káli-medence és a Déli Bakony.

A Káli-medencétől nyugatra helyezkednek el a Tapolcai-medence híres tanúhegyei.

Az öböl területéből emelkedik ki a Szent György-hegy 413 méter, a szigligeti Várhegy 213 méter – egykor mindkettő sziget volt. Tőlük keletre a 438 m magas Badacsony emelkedik. Az egykori első lávakitörést egy második is követte, amelynek kis kúpja az egységes bazalttakaró fölé emelkedik. Napjainkban a puha pannon rétegek folyamatosan lepusztulnak a bazalt alól és a bazalt oszlopokban omlik alá a lejtőn. A bazalt oszloposan elváló bazaltrétegei, az úgynevezett orgonák, vagy kőzsákok. Hasonló bazaltsapka fedi a Csobáncot 371 m, Hajagost 346 m, Halápot 361 m, Hegyesdet 281 m, Tóti-hegyet 347 m, és a Gulácsot is , amelyek a hegyes kúp alakukat a kisebb mennyiségű lávatakarónak köszönhetik.

Keszthelyi-hegység

A Keszthelyi-fennsík a Dunántúlon található fennsík. A Dunántúli-középhegység elkülönült nyugati kistája.

A fennsíkot egyik oldalról a Balaton, másik oldalról a Gyöngyös-patak, a Várvölgyi-medence és a Tapolcai-medence veszi körül.

A Keszthelyi-fennsík területe kb. 350 km². Két fő vonulata van: a Keszthely-Rezi vonulat és a Vállus-Vonyarcvashegy vonulat. Ez utóbbiban található a fennsík legmagasabb csúcsa, a Köves-tető (444 m).[1] A másik vonulatban a Rezi-tető (431 m) a legmagasabb,[1] de a Rezi vár magaslatához kapcsolódó Meleg-hegy is 425 m-es.

Kis-Balaton

A Kis-Balaton a Balatontól délnyugatra fekvő, természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység, amelynek jelentős része védettséget élvez. A terület a Zala folyó torkolatvidéke, amely mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes vidék volt.

A 19. századig a Kis-Balaton tava egységet képezett a Balatonnal, a mai tó nyúlványa volt. A vízfelület komoly szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik.

A Kis-Balaton olyan jelentős élővilággal (növényzet, hal- és főleg madárvilág) rendelkezik, hogy a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, főkén a vízimadarak élőhelyéről született Ramsari egyezmény hatálya alatt áll.

1951-ben 1403 hektáros kiterjedéssel került be a természetvédelmi törzskönyvbe „Kis Balaton” néven. 1986-ban mintegy 150 km2-re bővült a védett terület, és ekkor kapta a Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet nevet. 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Forrás: Balaton Felvidéki Nemzeti Park