12 milliárd forintért 2021-re készül el az új Sió-zsilip

fotó © HAJOZAS.HU

Május 10-én zárul az a pályáztatás, amelyben kiválasztják, ki legyen a Sió-zsilip átépítésének kivitelezője.

Ha a tender sikeres lesz, hamar megkezdődik a terület előkészítése, lőszer-mentesítése, régészeti feltárása majd az építkezés. A 12 milliárd forintos beruházás új látványossága lesz a városnak, de pár éven át komoly terhet jelent majd.


A közelmúltban Siófokon megtartotta első lakossági fórumát a vízügy, tájékoztatást adva a balatoni projektekről, köztük a Sió-zsilip átépítéséről. Az uniós támogatású beruházásnak a tervek szerint 2021. július végéig kell elkészülnie. Nagy munkáról van szó, így amint lehet, elkezdik az átépítést, ami sok zajjal, és nagy nehézgépjármű-forgalommal jár majd, nem kis terhet jelentve az elkerülő út hiányában amúgy is közlekedési nehézségekkel küszködő város számára. A leendő kivitelező a vízüggyel együtt hamarosan megkezdi a tárgyalásokat az önkormányzattal arról, hogy mely útvonalak használatával és milyen időkorlátokkal folyhat a bontás és az építkezés.

A bemutatott tervek szerint hajózási zsilip marad a helyén, a vízszintszabályzó zsilip mintegy 30 méterrel, a balatonkiliti duzzasztó pedig 700 méterrel lejjebb, vagyis délebbre kerül majd.

Ez azt is jelenti, hogy megnő a Sió-csatorna sportolásra alkalmassá tehető belterületi folyószakasza, amelynek kiaknázásán már most érdemes gondolkozni.

A zsilip átépítése és a Sió-meder rekonstrukciója után a vízeresztő képesség a jelenlegi 60-ról 80 köbméter/másodpercre nő. A siófokiak és a turizmus számára külön öröm lesz, hogy az új zsilip látványosságnak is készül, amely a lakosság számára is megközelíthető lesz, remélhetőleg a zsilipnél lévő hajózási szigettel együtt.

Ez utóbbiról még folynak a tárgyalások az önkormányzattal és a szigetről költözni kívánó hajózási társasággal. A lakossági fórumon Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője úgy fogalmazott, ez a sziget a Balaton egyik-, ha nem a legértékesebb ingatlanja. A tervek úgy készültek, hogy a jelenleg zárt területen található zsilip a jövőben átjárható és bejárható legyen. A sziget alsó fele a vízügyé, amit megnyit a gyalogos és biciklis forgalom előtt, de a sziget többi része felett nincs fennhatósága – hangzott el a fórumon. Az alábbi képen az átépített SBS Komir Kft. által tervezett Sió-zsilip látványterve látható.

Adatok a Balaton levezető rendszerének korszerűsítése nevű projektről (KEHOP-1.3.0-15-2015-00007):

  • Siófoki vízszintszabályozó zsilip rekonstrukciója
  • Siófoki hajózsilip rekonstrukciója
  • Balatonkiliti mederelzáró rekonstrukciója
  • Sió-csatorna részleges rekonstrukciója
  • Támogatási szerződés hatályba lépése: 2016. június 7.
  • A projekt befejezésének tervezett időpontja:2021. július 31.

A projekt bruttó összköltsége: 12,0 Mrd Ft

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!